2013. december 2., hétfő

106. fejezet

Sziasztok

Nagyon nehéz volt megírnom ezt a részt. Talán azért ,mert ez már tényleg a vége. Az utolsó olyan rész,ami az "egészhez" tartozik.

Az első fejezet 2012. 03.02-n lett felrakva. Azóta volt ,hogy több százan nézték meg az oldalt egy nap , de volt, hogy csak páran. Volt sírás,és nevetés. Voltak jobb és rosszabb időszakai ennek a blognak. Az össz rendszeres olvasói létszámot 25-re tudtam feltornászni. És csak remélni tudom, hogy mind a 25-en elolvastátok a friss részeket.
Most a mutató 39.548 oldal megjelenítést mutat, remélem evvel az utolsó ,befejező résszel, meg lesz a 40.000. :)

Köszönöm, mindenkinek,aki kitartott mellettem, aki bátorított,és biztatott a szavaival,és a pipáival. A blogger sokszor azt gondolja, ez csak egy blog, a magam szórakoztatásáért csinálom, de ,valahogy,most úgy érzem, ez már régen nem csak egy blog ... a szívemhez nőtt , a részemmé vált. Hisz mindennap feljöttem, hogy megnézzem volt e valaki, aki kommentelt, pipált, cserét kért, vagy csak felnézett.

Hiányozni fog Lindzi ,és Taylor :)  Remélem , nektek is.

Sok puszi mindenkinek!

És,most még utoljára, kívánok mindenikek jó olvasást!!!




A fájások egyre nehezebbek, erősebbek voltak.  Csak egy valami járt a fejemben, hogy végre kitolhassam magamból ezt a gyereket. Taylorba kapaszkodva sétáltam az autóig.

-          Lindzi! – hallottam meg a hátam mögül a nevem
-          Ben?  - néztem felreménykedve Taylorra, mire ő komoran bólintott
Megfordultam, hogy én is láthassam végre őt. Kicsit leharcolva, kicsit meggyötörve, de az én Benem volt. 
-          Ó, végre! – bőgtem el magam örömömben
-          Lindzi! – hallottam meg újra hangját, de, ez már csak egy méterre volt tőlem
-          Hát jól vagy!- sóhajtottam fel, és megsimítottam az arcát
-          Azonnal jöttem, ahogy megláttam, hogy hívtál. – húzta mosolyra száját, és arcán pihenő kezem, kezébe vette, és megcsókolta
-          De, annak, már több hete. – vontam össze szemöldököm
-          Sajnos nem volt zökkenőmentes az utam. – mormolta
-          Erre most nem igazán van időnk. – fogta meg másik karom Taylor, és, mintha, csak varázsolna, már éreztem is a közeledő fájdalmakat.

Ahogy erősödtek, egyre görnyedtebbé vált a testem. Szorítani kezdtem a két férfi kezét, és próbáltam a levegővételre koncentrálni

-          Jól csinálod.   – súgta Tay, és megcsókolta a fejem búbját
-          Mi történik?- kérdezte aggódva Ben
-          Fájásai vannak. – mormolta Taylor
-          Mi? Most… most fogsz szülni? – vigyorodott el Ben
-          Te ezt viccesnek találod? – nyöszörögtem fel
-          Nem… ezt csodálatosnak találom. – válaszolta Ben
-          Menjünk. Sűrűsödnek a fájások, még a végén, nem érünk be a kórházba.
Taylor segített beülni az autóba.
-          Na, várj… várj csak.- keményedett meg Tay hangja
-          Mi van? – értetlenkedett Ben
-          Te meg hova jössz? – fogta meg a hátsó ajtót
-          A kórházba.
-          Felesleges lenne. Menj haza, és pihend ki magad. Majd, valamikor felugorhatsz meglátogatni minket. – ellenkezett Taylor
-          Nem gondolod, hogy tudnék ilyenkor pihenni! Veletek megyek. Lindzi a barátom, mellette akarok lenni.  – mormolta Ben
-          Nem hiszem el, hogy még most is kakaskodtok! –csattantam fel. – Ben velünk jöhet, ha akar. Ülj be, és induljunk már! – nyöszörögtem, mire Ben vidáman bepattant az autóba. Tay, pedig lefagyva állt a járdaszélén, és merev arccal meredt rám. Kicsatoltam az övem, és odaléptem hozzá. – Mikor fogod már fel, hogy soha, senki nem veheti át a helyed? – arcára tettem a kezem, mire ő egy pillanatra behunyta a szemét. - Mikor leszel, végre biztos magadban, és fogadod el, hogy téged szeretlek? Örökké… - súgtam.  Kezét kezembe vettem, és a hasamra helyeztem. – Ő a legjobb bizonyíték rá… a szerelmünkre.
-          Sajnálom. Néha, még felmereng a múlt. – motyogta halkan
-          A jelenbe élj.  - mosolyogtam rá. – A múlt, csak megkeserít. – túrtam bele hajába, majd gyengéden megcsókoltam

Összeszorítottam a szám az újabb fájdalomtól, amit a derekamban éreztem. Úgy éreztem, minden erőmre szükségem lesz, hogy ne rogyjak azonnal a földre a fájdalomtól.

-          Indulnunk kellene, ha nem akarod, hogy én vezényeljem le a szülést. – fogta meg egyik karom Ben 
-          Na, még csak az kellene. – morogta Tay  

Beültettek az autóba, mind a két fiú, bombaként robbant be az autóba,Tay pedig kocsi nyikorgató gázt adott. Előre-hátradülöngéltem, hümmögtem, már-már majdnem sírtam egynéhány fájásnál.  Taylor a kezem fogta, Ben a vállam masszírozta, mind a ketten mellettem álltak.

-          Lejjebb masszírozd, azt jobban szereti. - motyogta Tay
-          Oké. - bólintott Ben, és kezét lejjebb csúsztatta

Előrébb dőltem, hogy kényelmesebben hozzá tudjon férni a fájó pontokhoz.  Persze, nagyban megnehezítette a dolgot, a köztünk lévő ülés, és a biztonsági öv, mégis Ben valahogy ügyesen megoldotta a dolgot. Enyhítette a fájdalmaimat ,ahogy masszírozta a derekam.

-          Na, és mi lesz a bébi neve? – érdeklődött izgatottan  Ben
-          Nem tudjuk még a nemét, de, ha fiú lesz, akkor Barney …
-          Nem Taylor! Nem fogom a fiamnak a Barney nevet adni! – csattantam fel
-          Megbeszéltük, hogy, ha fiú lesz, én választok, ha lány, akkor te. – vonta meg vállát Tay. – És én a Barney nevet adom neki.
-          Meggondoltam magam. – válaszoltam
-          Nem… ez nem olyan, hogy csak úgy meggondolhatod magad! – háborgott Tay
-          Nem fogom a Barney nevet adni a gyerekemnek. Ez egy idióta név!
-          Akkor, miért mentél bele ebbe a megállapodásba? – kérdezte dühösen Tay
-          Mert azt hittem, hogy lesz annyi eszed, hogy valami normális nevet válassz a fiadnak! – keltem ki magamból
-          Srácok, ne civakodjatok már! Mindjárt megszületik, szerintem, most jobban hall odabenn mindent.
-          Én tudok egy jobbat. – mosolyogtam Tayra, mire ő kérdőn várta a nevet. – Alex.
-          Harcra kész férfi.  Jó választás. –válaszolt elismerően Ben
-          Alex. Ez tetszik. – bólintott Tay. Szemeiben újra a szeretet csillant meg
-          És, ha lány? – faggatózott tovább Ben, a hátsó ülésről
-          Ha lány, akkor Sára.
-          Hercegnő. Milyen találó.
-          Szeretem ezt a nevet. – simította meg pocakom Tay

A fájdalomtól bódultan, ültem bele a kórház bejáratánál lévő tolószékbe. Tay rohamléptekkel gurított a nővérpulthoz.

-          A feleségem, mindjárt szül. – válaszolta a nővérkék kérdő tekintetére
-          Jöjjenek, gyorsan. – intett a nővér, mire Taylor azonnal tolt is utána
-          Á, magukat várom már vagy fél órája! Hol a fenébe bóklásztak?  - lépett elénk az orvos, aki már a kezdetektől vizsgált.
-          Felszedtünk egy potyautast. – mosolygott Taylor
-          Mehetünk? – nézett rám a doki
-          Igen.  – bólintottam
Felfektettek a szülőágyra, Taylort pedig elvitték beöltözni. Az orvos vizsgálni kezdett, a szülésznő műszereket kötött rám, teljes volt a sürgés körülöttem.
-          Egészen pontosan kilenc centire van kitágulva. Én, azt hiszem, elkezdhetünk lassan szülni. – mosolygott rám a doki. - Hogy érzi magát kedvesem?  - fogta meg a kezem
-          Fáradtan. – nyöszörögtem
-          Pihenjen, még pár percet. Szedje össze minden erejét, minden pillanat, amit pihenéssel tölthet el, az energiát ad önnek.

Újabb fájás érkezett. Azt hittem szétrobbant a fájdalom, megöl, a következőt, már túl sem élem. Mégis, valahogy életben maradtam. Tay idegesen sietett be hozzám, és a kezem fogta.

-          Jól van Kicsikém. Nagyon jól csinálod. – motyogta, és valami nedvessel törölni kezdte az arcomról az izzadság cseppeket
-          Készüljön, a következőnél elkezdünk nyomni.
-          Megígéred, hogy nem Barney lesz a neve? – nyöszörögtem fáradtan
-          Meggyőztél. – mosolygott rám. – Tetszik az Alex. – bólintott, és megcsókolt

A doki a monitort nézte, majd izgatottan rám pillantott.

-          Készüljön Lindzi.

Éreztem, a már egész testembe sugárzó fájdalmat. Iszonyatos volt, de tudtam, hogy ez már a vége.

-          Most, nyomjon! – kiáltott fel az orvos, mire minden erőmet összeszedve nyomni kezdtem. Ahogy véget ért a hullám, fáradtan hanyatlottam az ágyra.
-          Jól van, ez jó volt. Még 4-5 ilyen nyomás, és kint lesz a feje

Belegondolni is borzasztó volt, hogy 4-5 ilyen nyomástól, még csak a feje lesz kint. Taylorba kapaszkodtam,és minden egyes nyomásnál belőle merítettem erőt.

-          Ez az Kicsim, én már látom a fejét! – bátorított Taylor.- Még egyet.
-          Ne álljon meg Lindzi! Mély levegő, és nyomjon! – hallottam a doki hangját a távolból. És, én csak nyomtam, és nyomtam. Egészen addig, míg meg nem éreztem, hogy vége.

Taylor megdermedt egy pillanatra.  Az orvos nem mondott egy szót sem, pedig a baba a kezében volt. De nem sírt.

-          Mi a baj?  Mi történt? – kérdeztem kétségbe esve
A doki hallgatni kezdte a mellkasát.
-          Taylor, mondj már valamit! – parancsoltam rá , de ő, csak könnyes szemekkel bámulta tovább az orvost.
Apró csattanást hallottam, a következő pillanatban pedig egy keserves sírást. Taylor vállai meggyötörten omlottak lejjebb.
-          Taylor!
-          Sára.  – válaszolta remegő hangon, és kezébe vette a babát
-          Ó, hála az Istennek!- szakadt ki belőlem a sóhaj
-          Elvágja a köldökzsinórt? – nyújtotta az ollót a doki
-          Ki nem hagynám. – válaszolta Taylor

Taylor kezébe vette a fehér ruhába bugyolált kislányt, és odanyújtotta hozzám.

-          Sára. – remegett meg hangom, de ezúttal nem fojtottam el a sírást

Sára volt a legtökéletesebb bébi, akit valaha láttam. A szeme sötét barna volt, a haja fekete, és a bőre épp oly bronzos árnyalatú, mint Tayloré.

-          Olyan büszke vagyok rád. – puszilta meg homlokom Taylor  
-          Nézd milyen szép. – súgtam
-          Épp olyan gyönyörű, mint a mamája. –válaszolta Taylor, mire Sára eltüsszentette magát
-          Üdv itthon Sára! –súgtam neki, és megpusziltam a pici buksiját

VÉGE

2013. november 21., csütörtök

105. fejezet

Sziasztok

Bocsánat,bocsánat mindenkitől a csúszásért. Kicsit jött az ihlet,aztán meg nem annyira. és, sajnos a gépet sem kaptam meg ,mikor úgy éreztem menne. DE, most itt vagyok.

Köszönöm a kommentet a fejezetekhez, és a sok-sok pipát . Ez az utolsó előtti rész, szóval, most már lassan elérkezünk a végéhez. Még nem búcsúzkodom... nehéz is lenne :)

Nem húzom tovább az időt, kívánok, mindenkinek jó olvasást.

ui,: A kövi rész, már hosszabb lesz, ígérem :)

Pussz, Lilla




 Taylor szemszög:



-          Annyira szép vagy. – motyogtam magam elé, miközben őt néztem. Az ablak előtt állt, a Hold világította meg csupán. Hosszú selyemhálóinge, szépen simult idomaira. A hasát simogatta egyik kezével, a másikkal pedig a függönyt húzta el. A tengert kémlelte.
-          Miért nem alszol? – fordította felém fejét
-          Megébredtem, és nem voltál mellettem. Egy pillanatig megijedtem, hogy baj van. – válaszoltam, és elkezdtem kikecmeregni az ágyból
-          Bean nagyon aktív mostanában. – húzta mosolyra száját, és végig simította pocakját
-          Nem hagyod az anyut aludni? – intéztem gömbölyödő pocakjának a kérdést, és a hasára tettem a kezem. Éreztem, ahogy rúg, és ez megnevettetett. – Na, tessék, már most felesel.
-          Te is érezted?  - mosolygott rám kedvesem
-          Igen, elég nagy volt. – bólintottam
-          Szereti a hangod. – kuncogta el magát
-          Miből gondolod?
-          Mindig mocorog, amikor beszélsz. Szerintem szereti. 
-          Akkor, majd a holnapi vizsgálaton is sokat beszélek hozzá, hogy végre megmutassa, ami a lába között van.
-          Igen, az jó lenne, kezdem unni a Bean nevet. –nevette el magát Lindzi
-          Ez lesz az utolsó vizsgálat. Ezután, már a nagy durranás jön. – nevettem el magam
-          Két hét, és itt lesz velünk. – mosolygott rám Lindzi
-          Gyere, pihenj le. Erőt kell gyűjtened a holnapi vizsgálatokhoz. – fogtam meg kezét, és az ágy felé kezdtem el húzni.

Lindzi hatalmasat ásított, majd elindult az ágy felé. Egymás mellé feküdtünk, és azonnal a pociját kezdtük simogatni. Minden este így aludtunk el, hogy a baba, megnyugodjon, és végre a mamát is hagyja pihenni.

-          Annyira más vagy mostanában. – motyogtam fülébe
-          Más? – vonta össze szemöldökét
-          Nyugodt, erős, és csodaszép. – soroltam, miközben csillogó szemeibe néztem
-          Tényleg így gondolod? –simította meg arcom
-          Igen. – bólintottam, és megcsókoltam
-          Te is más vagy. Aggodalom van a szemeidben.
-          Féltelek titeket. Félek, hogy baj lesz. – nyeltem nagyot
-          Ne aggódj szerelmem, én tudom, hogy minden rendben lesz. – mosolygott rám
-          Melletted leszek, végig. – csókoltam meg kezét
-          Szeretlek.
-          Szeretlek.  – csókoltam meg újra feleségem 
*
Lindzi szemszög:

Tompa fájdalomra ébredtem fel, és arra, hogy  Bean épp a hólyagom rugdossa.  Nehezen sikerült kinyitnom a szemeim, a fájdalom ellenére is. Nagy nehezen sikerült kikecmeregnem az ágyból, és elcsoszognom a mosdóig. A derekam masszírozgattam, de a tompa fájdalom valahogy folyton visszatért. Már a mosdó ajtaját nyitottam, mikor egyszerre nedvességet vettem észre magam körül. 

-          Basszus. – motyogtam, és percekig töprengtem azon, hogy vajon, most épp bepisiltem, vagy a magzatvíz folyt el. – Taylor! – kiáltottam ki a mosdóból.  Újabb fájdalom érkezett, de ez már a hasamra is kisugárzott. – Taylor!
-          Mi történt? – rontott be az ajtón bódultan
-          Kérlek, mondd, hogy ez nem a vizeletem. – nyöszörögtem
-          Ez a magzatvíz.  – motyogta, miközben a körülöttem lévő folyadékot nézte
-          Akkor szülünk?- remegett meg hangom
-          Akkor szülünk. – bólintott határozottan, de a tekintete meleg volt, és szeretettel teli
-          Segíts. – kérleltem, és a kezem-nyújtottam felé
-          Mennyire gyakoriak a fájások? – fogta meg kezem
-          Nem tudom. Nem emlékszem. – ráztam meg fejem
-          Akkor szólj, ha érzed. 
-          Oké. – bólintottam
-          Szeretnél lezuhanyozni? – csókolta meg homlokom
-          Igen, az jól esne. – bólintottam
Taylor segített levennem a nedves hálóingem, és besegített a zuhanyzóba. Ő is kibújt az alsójából, és csatlakozott hozzám. Feltűztem a hajam, megnyitottam a csapot, és a derekamra engedtem a meleg vizet.  Éreztem, hogy újra jönnek a görcsök. Taylor kezébe kaptam, és ránéztem.
-          Jön?
-          Igen. – bólintottam. – Nézd az időt. – nyöszörögtem, miközben erősen szorítottam kezét, homlokom pedig csupasz mellkasának döntöttem
-          Jól van Kicsim, jól csinálod. – bátorított, és ahogy enyhülni éreztem a fájdalmat, felegyenesedtem, és kifújtam az előzőleg beszívott levegőt
-          Félek. – remegett meg hangom
-          Most nagyon nehéz lesz… tudod, ugye? – súgta fülembe
-          Igen. – bólintottam
-          De, itt vagyok.  Egy percre sem engedem el a kezed.  Segítek, amiben tudok. – simította meg arcom 

Néma bólintással feleltem, a fel nem tett kérdésre. Élveztem, ahogy megdörzsöli a habos szivaccsal a hátam, és masszírozni kezd.  Újabb fájás jött, és mindegyik egyre erősebbé vált.

-          20 perc. – motyogta Taylor, ahogy észrevette, hogy összeszorított fogakkal, és szemekkel igyekszem átvészelni a fájdalmat
-          Szólj a dokinak. - kérleltem
-          Oké. - bólintott
-          Nem pakoltunk be… a táskába. – csuklott el kétségbe esve hangom
-          Ne aggódj, még van időnk. – mosolygott rám
-          Nem mosolyognál így, ha neked kellene felkészülnöd egy óriás bébi kitolására. – válaszoltam
-          Mondtam már, hogy szeretem, mikor morgolódsz? – kuncogta el magát, majd kiszállt a kabinból.

Elzártam a vizet, kiléptem én is a kabinból, és magamra kötöttem egy vastag törölközőt.  Hallottam Taylor tompa hangját az ajtó mögül, valószínűleg az orvost értesítette. Leültem egy pillanatra a mosdó melletti székre, és igyekeztem magam összeszedni.

-          Nemsokára találkozunk Kismeber. - simítottam meg pocakom

Nem is tudom meddig lehettem bent, csak az újabb fájdalomra figyeltem fel. Elfojtottam magamban egy fájdalmas nyögést, miközben jobbra-balra hintáztam a széken. Ezt a fájást már hosszabbnak éreztem.  Ahogy elmúlt, Taylorhoz indultam.

-          Papucs. Fehérnemű, és igen, törülköző is kell.  – motyogta magában, és oda—vissza futkározott a szobában. A táska pedig csak dagadt, és dagadt. - Azt hiszem, minden meg van. - sóhajtott fel.
-          Egy valamit kihagytál. – motyogtam fáradtan
-          Mit? – vonta fel szemöldökét
-          Engem. –válaszoltam
-          Ezek jók lesznek?  Nem tudom, mi lenne kényelmesebb. - hadarta, mintha meg sem hallotta volna, amit mondok neki. – A melegítő, vagy ez a pamut ruha. – emelgette fel a ruhadarabokat
-          A ruha. - bólintottam. – Amúgy is, nagyon meleg van. – sóhajtottam fel

Taylor segített felöltöznöm, feladta a lábamra a szandálom, és elindultunk a kórházba… szülni.


2013. november 11., hétfő

104. fejezet

Sziasztok

Bocsánat a késésért !!!!
Itt a kövi rész, remélem kicsal pár sort belőletek,és írtok pár sort.
A videót,amit be akartam illeszteni sajnos nem engedte, ezért raktam be a linket csak. :)
Jó olvasást !
Pussz mindenkinek!

Minden okkal történik, erre már rég rájöttem. Okkal történt, amit Bálint tett velem, okkal történt, hogy, akkor azon a napon épp semmit nem ettem, és egy kedves idegen karjai közé ájultam. Milyen érdekes a sors… Mennyire titokzatos, és kiszámíthatatlan is a sors.
Kezeim, a pocakomra vándoroltak, amik automatikusan simogatni kezdték azt. Hatalmas szeretet öntötte el a testem, ahogy a bennem növekvő picire gondoltam. Olyan volt, mint valami endorfin bomba. Az ultrahang felvétel jutott eszembe, amin természetesen Bean nem mutatta meg magát. Pedig igazán választottam volna végre valami normális nevet neki. De, ő inkább összezárt lábakkal kalimpált a felvételen. Könnyeket csalt mindkettőnk szemébe. Pedig még kint sincs…
A pillantásom a mellettem heverő telefonra tévedt, ami, szinte pillanatok alatt kiverte fejemből a bébit. Újra végig lapoztam a könyvtárat, és újra, és újra visszatévedtem Ben nevéhez.  Amint rányomtam volna a hívó gombra Ben hangját hallottam meg.

-          Csak abban az esetben hívj, ha vészhelyzet van. - mondta komolyan, az emlékeimben. – Mindig felveszem. Mindig el fogsz érni.  

Ez, most már vészhelyzet. Két hónapja nem adott magáról hírt, ez nekem már baromira vészhelyzetnek tűnik.  Azt mondta azon az estén, azért megy el, hogy segítsen a világon, segítsen az embereken. De, azt hiszem, ez inkább csak ürügy volt arra, hogy minél távolabb kerüljön tőlem. Távol akart lenni tőlem, mert fájt neki, hogy Gergővel voltam. De, sosem volt annyi ereje, hogy pár hétnél, vagy hónapnál tovább távol legyen tőlem.  Azóta levelezünk. Én e-mailt írok, mert fogalmam sincs, mégis hova címezzem, ő pedig képeslapot küld egy két oldalas beszámolóval… ez a menete a dolognak. Most pedig már két hónapja semmi hír. Automatikusan nyomtam rá a gombra az ujjam, miután végig vezettem a gondolatmenetem. De, a telefon csak búgott, és búgott.  Nem vette fel. Bajban van. Tudom. Érzem. És a frász tör ki tőle.  Lemondóan dobtam magam mellé a telefont, és fáradtan hátra engedtem a fejem. Az órára néztem, ami hajnali két órát mutatott. A tv-ben a tv shop volt a legizgalmasabb adás, kintről tücskök ciripelése hallatszott be, és a szobában is halovány fény világított csak, én mégsem bírtam elaludni. Egyik pillanatban melegem volt, a másikban pedig már fáztam. Bármilyen pozíciót is próbáltam felvenni, három percnél tovább nem bírtam elviselni. Elnyújtóztam a nappali kanapéján, hátha mégis csak sikerül magam rávenni arra, hogy aludjak, de, ahogy kicsit is sikerült volna ráhangolódnom az alvásra a gyomrom hatalmasat mordult.

-          Hát ez a baj? – kuncogtam el magam, és megsimogattam a pocakom

 A konyhába csoszogtam, hogy körül nézzek, de a sok zöldségen, és gyümölcsön kívül mást nem is találtam a hűtőben. Elegem volt az egészséges kajából, fagylaltra vágytam. Kinyitottam a mélyhűtőt, de az sem azt mutatta, amit én látni akartam. Bementem a hálóba, Taylor épp hason fekve aludt. Meztelen hátát a Hold fénye világította meg, minden apró izmot láttatva. Annyira tökéletes volt, annyira szexi. Elidőztem pár másodpercig a férjemen, majd a gardróbba mentem, hogy felöltözhessek. Kapucnis pulóvert vettem, és egy szakadt farmert. A hajam a fejem búbjára kontyoltam, edzőcipőt húztam, és a kocsi kulcsokért mentem. Nem érdekelt a kinéztem, amúgy sem akartam sokáig elidőzni. Csak egy cél lebegett a szemem előtt, fagyit kell kapnom, minél előbb! Az egyik legközelebbi hipermarketbe indultam. A forgalom elhanyagolható volt, a parkoló pedig üres. 5 percbe telt, míg odaértem. Igazán gyors voltam. Egy valami nem alakult úgy ,ahogy azt én szerettem volna, végül nem a Walmartba kötöttem ki, hanem Thomas pizzériájánál. Összevont szemöldökkel igyekeztem visszaemlékezni arra, miért is kanyarodtam le hamarabb az útról, de őszintén megmondva még örültem is neki. Kivettem a kocsiból a tárcám, bezártam az autót, és izgatottan indultam be a pizzériázóba. Senki nem volt rajtam és a kiszolgáló srácon kívül, úgyhogy még a kinézetemen sem kellett aggódnom.

-          Jó estét, mit adhatok? – vigyorgott rám, a vörös hajú szeplős fiú
-          Egy négysajtos pizzát kérek. – bólintottam
-          Máris hozom. – vigyorgott rám,és elindult a konyha felé
-          Várjon! – állítottam meg kétségbe esve
-          Igen? – fordult vissza az ajtóból
-          Rakjon még rá egy kis kukoricát.
-          Kukoricát, oké. – bólintott, és újra elindult
-          Várjon, még mehetne rá, pár szelet bacon, és egy kevéske gomba. – soroltam
-          Még valami? – nézett vissza rám összevont szemöldökkel
-          Igen, Pepperoni. Enyhén csípős pepperoni. 
-          Oké. - bólintott furcsállóan

Még a nyál is összefutott a számban, ahogy a kért pizzára gondoltam. Már alig vártam, hogy vére kiérkezzen, és ehessem végre.

-          Addig adhatok inni valamit? – érdeklődött
-          Igen, egy pohár kólát
-          Egy pohár kóla rendel, a hölgynek. – mormolta, miközben a kólámat öntötte a poharamba
-          Köszönöm. – bólintottam, és gyorsan bele is kortyoltam, az üdítőmbe.

Taylor nem engedi, hogy ilyeneket igyak, mióta megtudta, hogy terhes vagyok. Mindig zöld színű, és fű ízű löttyöket itat velem, amitől állítólag jó lesz a babának, és a mamának. Francokat!  Csak a hányást könnyíti meg. Endorfinként olvadt szét számban az édes üdítő, amitől a nevetés jött rám.

-          Mi ilyen vicces? – kérdezte vigyorogva a pultos fiú
-          Imádom a kólát! – nevettem el magam
-          Igen, a kóla jó. – bólintott furcsállóan
-          A férjem, nem engedi, hogy megigyam, mióta terhes vagyok. – magyarázkodtam
-          Értem. – bólintott. – Gratulálok, a bébihez.
-          Köszi. - vigyorogtam rá, majd a következő pillanatban megszólalt egy csengő.
-          Kész a pizza.
-          Jaj, de jó. – súroltam össze két tenyerem, izgatottan

A pultos srác kihozta a pizzát. Azonnal nekiálltam, nem érdekelt mennyire forró. Annyira éhes voltam, annyira ki voltam éhezve az egészségtelen kajára, hogy az már szinte elviselhetetlen volt. A tészta ropogós volt, a sajtok egyvelege ,valami isteni volt,és a baconról leolvadt füstös ízű zsiradék…. hát az eszméletlenné tette a pizzát. Azt hiszem az egész pizza megevése tartott, úgy kb. tíz percig. Habzsoltam… nem, nem is csak habzsoltam, úgy tömtem magamba a pizzát, mintha, már egy hete semmit nem ettem volna.

-          Látom, ízlik. – mormolta tátott szájjal a pultos fiú
-          Frankó. – mutattam hüvelykujjammal, miközben tele volt a szám.
-          Még egy kis kólát? – bökött az üres poharamra
-          Jöhet. – bólintottam, és az utolsó falatot, is leküzdöttem
Elém tette a kólát, én pedig már ittam is, az utolsó cseppig.
-          Ez nagyon jó volt. – sóhajtottam fel, majd kivettem a zsebemből, a tárcám a kaja és a kóla árát.
-          Köszönöm. – bólintott a srác
-          Ezt pedig a gyors, és jó kiszolgálásért. – nyomtam a kezébe egy százast.
-          Király, jöjjön máskor is. - válaszolta lelkesen
-          Jönni fogok. – intettem, és kimentem a kocsihoz

Beültem a kocsiba,és elindultam  a Walmartba. Nem hiányzott más, csak a jól megérdemelt jégkrémem. Az üzletben voltak még páran rajtam kívül. Az egyenes utam a hűtőkhöz vezetett. Volt mindenféle. Pálcikás, ostyába töltött, tégelybe tárolt. Volt pisztáciás, gyümölcsös, csokoládés, kókuszos, epres, kekszes, mindenféle, amit az ember kívánhat.

-          Melyik is legyen? – tipródtam izgalmamban – Csokis… az mindenképp. – bólintottam, és kivettem a csokoládés tégelyt a hűtőből.

A következő pillanatban pedig már sorjában pakoltam be a kosaramba a jégkrémet. Észrevettem az egyik hűző aljában, egy sárgadinnyéset. Abban a pillanatban tudtam, hogy nekem az kell!

-          Dinnyés… gyere a mamához. – nyöszörögtem, miközben a hűtőbe másztam félig.


Nehezen sikerült megszereznem, de végül sikerült. Épp a hűtőből másztam ki, mikor a telefonom heves rezgésbe kezdett. Taylor volt az. Kicsit félve vettem fel a telefont, a hangja aggódó volt.

-          Hol vagy?
-          A walmartba. – nyeltem nagyot. Taylor vagy fél percig is csendben volt a vonal túloldalán. – Itt vagy még? – érdeklődtem félve
-          Mi a francot keresel az éjszaka közepén a walmartba ? – sziszegte dühösen
-          Nem tudtam aludni, és gondoltam…
-          Gondoltad, elmész vásárolni, éjjel háromkor? – vágott a szavamba dühösen
-          Ne kiabálj velem! – csattantam fel én is
-          Maradj, ott ahol vagy. Öltözök, és megyek.
-          Egyedül is haza tudok menni. – ellenkeztem
-          Öt perc, és ott vagyok. – válaszolta ellenkezést nem tűrve, mire letette a telefont

Dühösen szakítottam le a mellettem lévő polc végén sorakozó műanyag kanalakból egy fóliát. Feltéptem a nejlont, és a dinnyés fagylalt tetejét, majd mélyet vájva a kanalammal a fagylaltba, egy nagy adagot szedtem ki. Azonnal a számba tettem, a hideg édességet, és élveztem,ahogy szétolvad a számban. A többi jégkrémet figyeltem a hűtőkben, míg meg nem akadt a szemem az egyetlen csokis mogyorós összeállításon. Vettem még egy adagot a számba a dinnyés fagyból,majd a kosárba dobtam a kanalat,és a felbontott jégkrémet. Elhúztam a hűtőt,és lehajoltam a dobozért, de a hasamtól sajnos nem tudtam úgy behajolni, hogy el is érjem , a dobozt.

-          Basszus, basszus! – vertem öklömmel a hűtő oldalát
-          Lindzi. – hallottam meg Taylor hangját
-          Nem tudom, kiszedni. – nyöszörögtem, miközben a doboz után kapálóztam
-          Gyere ki onnan! – utasított. – Van elég fagyi abba a kocsiba.
-          Nekem. Kell. A . Mogyorós. Jégkrém. – mordultam rá, miután felegyenesedtem a hűtőből.
-          Engedj oda. – motyogta, majd egy mozdulattal kiszedte a jégkrémes dobozt a hűtő aljából. – Mehetünk? – vonta fel szemöldökét
-          Igen. – bólintottam, miközben a várva várt zsákmányt mértem fel boldogan

Taylor felvont szemöldökkel vette fel a bontott jégkrémet.

-          Már nagyon kívántam. – magyarázkodtam, mire megrázta a fejét, visszadobta a kocsiba, és rátette a tetejét  

Megfogta a kocsit, és a kasszához tolta. Morcosan kifizette a 12 doboz jégkrémet, és a kanalamat, én pedig mentem utána, mint a kiskacsa.


-          A kocsi…- böktem a kocsim felé, ahogy észrevettem, hogy Taylor a Mercedeshez terel.
  El van intézve. – mormolta. – Ülj be! – utasított, mire én szót fogadva neki, beültem a kezemben lévő jégkrémmel, és kanállal.

Bekötöttem magam, és átadtam magam az élvezeteknek. Minél többet akartam a mogyorós finomságból. Taylor nem szólt hozzám egy szót sem, ami kezdetben nem zavart… mondjuk addig, míg el nem telített a fagylalt.
-          Nem fejeznéd be? Rossz nézni, ahogy tömöd magadba azt a cukros szart. – mordult rám
-          Oké. – bólintottam, és rátettem a fedelet a dobozra. Lenyaltam még az utolsó adagot is a kanálról, miközben őt néztem. Annyira erős volt és férfias. Annyira kemény volt, és… és az egész testem bizsergett a látványától.
-          Legszívesebben elfenekelnélek. – sziszegte dühösen, és leállította az autót
-          Mi tart vissza? – búgtam, mire, ő felvont szemöldökkel nézett vissza rám 

Minden idegszálam összerándult a nézésétől. Taylorral a szex mostanában… hogy is mondjam? Kicsit unalmas. Annyira próbál ránk vigyázni, hogy az már borzalmas… Megnyaltam a szám, ahogy a régi szeretkezéseinkre gondoltam. Úgy akartam őt… szenvedélyesen, vadul. Kiszálltam, a kezembe vettem a jégkrémet,és elindultam a házba. Tudtam, hogy ingerlem, ha újra elkezdem enni a fagyit, így nem is volt kérdés, megteszem e. Taylor a hűtőbe pakolta a dobozokat, miközben, én a falnak dőlve figyeltem őt. Dühös volt, amiért elmentem itthonról. Láttam rajta, de, ugyanakkor láttam rajta a vágyat is, amit érzett. 

-          Megkértelek a kocsiban is, hogy hagyd abba. – nézett rám tüzes tekintettel, miközben lazán csípőjére tette két kezét  
-          Különben? – mártottam bele mutató ujjam a fagyiba, és a számba vettem, hogy lenyalhassam  
-          Ne hergelj. – morogta, mire újra a fagyiba mártottam az ujjam

Felém lépett kezét a fejem mellé támasztotta, és lenyalta az ajkamon lévő fagyit. Minden igeszálam érzékelte a nyelve érintését. Bizseregtem, égtem a vágytól.

-          Tényleg elfenekellek, ha még egyszer belenyalsz. – mormolta

Felvont szemöldökkel nyúltam újra az olvadt jégkrémbe, mire ő elkapta a kezem, és a szájába vette az ujjam. Felnyögtem az érzéstől.

-          Nagyon rossz vagy. – rázta meg fejét, majd egy mozdulattal a falnak fordított, és szorosan a fenekemhez nyomta ágyékát. Felsóhajtottam a vágytól. – Azt akarod, hogy megbüntesselek?  - mormolta a fülembe
-          Igen. – sóhajtottam fel

Keze a derekamról lejjebb siklott, a combjaim közé, ajkai a nyakam izgatták. De, csak játszadozott velem, és ez már kezdte elvenni az eszem. Dühösen fordultam felé, és ellöktem magamtól. Egy mozdulattal kettétéptem az ingét, mire a gombok, szakadt nyaklánc gyöngyeiként pattogtak végig a parketten. Taylor végre vigyorgott, ami, csak még inkább fokozta a bennem lévő tüzet. Lefejtettem róla az inget, majd megfogtam a maradék jégkrémet, és egy mozdulattal a mellkasára öntöttem. Felmordult, az érzéstől, én pedig apró mosollyal számon a hideg falhoz löktem őt. Nyalni kezdtem a mellkasáról az olvadt fagyit. A teste fűszeres, és a jégkrém édes íze, igazi különlegességként robbant a számban. Taylor felnyögött, ahogy a köldökéhez értem, majd megfogva két karom megragadott és vadul megcsókolt. Kezei közben a nadrágomra vándoroltak, és lázasan próbálták kigombolni nadrágom. A következő pillanatban már csak bugyi, és melltartó volt rajtam. Két combom alá nyúlt, és megmarkolva őket, felemelt. A nappaliba vitt, és a kanapéra tett, de egy percre sem hagyta abba a csókolásom. Vad volt, és szenvedélyes. Olyan, amilyen rég. A hátam mögé került, míg én elhelyezkedtem a kanapén. Vártam rá, kiéhezetten ringattam a testem a kanapén térdelve. Csak a lépteit hallottam, de, az érintését nem éreztem. Valamit letett az asztalra, majd egy pillanattal később a tenyere már a fenekemen volt. Épp rá néztem volna, mikor egy csípőset csapott a fenekemre.  Felsikoltottam a hirtelen ütéstől, de, csak a meglepetés okozta ezt a sikolyt. Kívántam, akartam még belőle.

-           Ezt azért kapod, mert megijesztettél. – búgta a fülembe, ahogy mellkasa érintette hátam, és egy hatalmasat csapott a fenekemre. Kéjesen sóhajtottam fel az ütésétől. – Ezt pedig azért, mert ilyen szarokat eszel. – sziszegte, és egy újabbat csapott ezúttal a másik felemre. – A következőt pedig, azért, mert nem fogadtál szót. – csapott újabbat.  – És, az utolsót pedig azért… - sóhajtott mélyet. - Mert őrülten szexi vagy, és borzalmasan kívánlak.

Az utolsó ütése is fokozta az endorfint a testemben. Mindegyikkel csak a már amúgy is elviselhetetlenné vált vágyat fokozta bennem. Hallottam, ahogy kicsatolja nadrágja övét, majd kilép belőle. Ujjaival óvatosan letolta bugyim, majd masszírozni kezdte csiklóm. A puszta érintése felemésztett. Csókolni kezdte a hátam, ami az élvezettől feszült, majd gyengéden belém mélyesztette ujjait.

-          Igen, igen. – motyogtam bódultan
-          Akarod? – búgta a fülembe
-          Akarom. – bólintottam a kéjtől elhomályosultan

A következő pillanatban már éreztem is, éreztem,ahogy magáévá tesz. Felsikoltottam az intenzív érzéstől. Kezei szorosan öleltek, miközben egyre hajszolt minket a gyönyörbe. Markolták a melleim, szorították a csípőm, simogatták a hasam. Minden mozdulata erotikus volt,és ,ahogy érezte, már nem sok van hátra, elvált tőlem.

-          Ne. – nyöszörögtem remegő lábakkal
-          Látni akarlak. – mormolta, és leült mellém. Megfogta a kezem,és az ölébe ültetett.

Kéjesen nyögtem fel, ahogy újra összefonódtunk,és automatikusan mozogni kezdtem rajta. A tarkójába kapaszkodtam, ő pedig a melleim kezdte el csókolni. Pár lökés kellett, ahhoz, hogy mind a ketten elélvezzünk. Éreztem, ahogy elönti a fejem a forróság, a vér a fülemben dübörgött, a testem görcsbe rándult. Lihegve borultam ragacsos mellkasára, és hallgattam szapora szívverését.


2013. november 1., péntek

103. fejezet

Sziasztok

Itta következő rész, jó olvasást kívánok mindenkinek.
Pussz
Lilla

-          Még mindig ezt a lapot olvasod? – húzta mosolyra száját Taylor, és letette a búzacsíra izé löttyöt az asztalra.
-          Már három hét telt el, azóta ,semmi hír. Azt írta jelentkezni fog. – vontam össze szemöldököm
-          Ben, sosem volt a megbízhatóság mintaképe. – mormolta Tay
-          Most ezt miért kell? – néztem rá mérgesen
-          Csak…
-          Nem! Nincs csak, nincs de! – vágtam szavába. – Megígérted, hogy nem fogsz áskálódni!
-          Jól van, igazad van. – tette fel mentegetőzve kezeit a levegőbe Tay .- Csak baromira zavar,hogy ennyire várod. – ült le velem szemben
-          Mert korábban minden héten küldött egy lapot. Kína, Japán, Európa… Mikor pár évvel ezelőtt felkeresett, megígértettem vele. Minden héten egy levél. És, most már három hete semmi. – mormoltam
-          Ne aggódj, Bennek semmi baja. –ült közelebb hozzám Tay

Megéreztem ínycsiklandó illatát. A friss illatot, amit a zuhanyzóból hozott magával. Hajából még most is csöpögött a víz. Észre sem vettem mikor bejött, hogy mennyire szexi. Egyszerűen összefutott a számban a nyál, ahogy a vízcseppekkel tarkított meztelen mellkasára néztem.
Egy pillanat alatt kikerült kezemből a lap, amit ez idáig vizsgáltam. Csak a szájára összpontosítottam. Vágytam a csókjára, az ajkai ízére. Kaján mosolyra húzta száját, csillogtak a szemei, ahogy rám nézett.

-          Nem bírom tovább Taylor. – ráztam meg fejem, és a következő pillanatban már az ölében ültem, és az ajkait faltam. 

Úgy csókoltuk egymást, mintha minden érintkezés egy adag lenne a legfinomabb drogból. Ellenállt nekem, de ezúttal nem engedtem, hogy lerázzon. Túlságosan is kiéhezett voltam már rá… túlságosan is akartam őt. Combja alá gyűrt kezét megragadtam, és a combomra tettem. Vére ő is markolni kezdte a combom, ami csak tovább fokozta az amúgy is elviselhetetlenné vált éhségemet Érezni akartam az érintését, érezni, hogy ő is akar engem.

-          Ne, ne csináld. - rázta meg fejét bódulan
-          Akarlak. – vonaglottam rajta fájdalmasan, miközben tarkójába kapaszkodtam
-          Ne nehezítsd. – nyögött fel
-          Te nehezíted. – nyöszörögtem a vágytól. 
-          Tudod, mi a véleményem. – vette el kezeim tarkójától 
-          Ez egy baromira hülye felfogás ! – morogtam dühösen
-          Mindent meg akarok tenni azért, hogy ez a baba jól érezze magát odabenn. – motyogta, miközben a hasam simogatta
-          Tudom, mi a te bajod! – csattantam fel.
-          Nekem nincs semmi bajom. – rázta meg fejét
-          Az… az a bajod, hogy kövér vagyok! Gyerünk, mondd csak ki! – kezdtem bele
-          Mi van? – nevette el magát
-          Nincs már gusztusod rám. Ez a te bajod!  - bőgtem el magam, és kiszálltam Taylor öléből.
-          Kicsikém, erről szó sincs. – rázta meg fejét
-          De, igen! Nézz rám! Egy disznó vagyok! – bömböltem
-          Lindzi, teljesen tökéletes a súlyod. Terhes vagy, ez még csak rosszabb lesz. 
-          Szóval ez már így is rossz? – vontam fel szemöldököm
-          Nem így értettem. – kapott fejéhez kínjában
-          De igen, pontosan így éretted! 
-          Jesszus, neked elment az eszed? Elvette a terhesség az eszed? – fakadt ki
-          Nem te vagy rosszul minden egyes kibaszott nap! Nem neked kell innod ezeket a szarokat, amiket elém raksz! - ordítottam a képébe
-          Azok a löttyök igenis jót tesznek a babának! Olvastam az egyik baba- mama fórumon! – pattant fel . – És ,nagyon jól tudod, hogy ez nekem is rossz. Rossz, hogy így látlak, hogy nem tudok segíteni. De, ez a természetes menete ennek. Hánysz, aztán jobb lesz. – vonta meg vállait
-          Persze, mert az kúrvára természetes, hogy minden nap kihányom a belem, és mégis három kilót híztam! Nézd meg! Már a nadrágom sem bírom begombolni! – húztam fel a pólóm
-          Mert annyit eszel, hogy azt még egy férfi is megirigyelné! 
-          Mi? Hogy mit mondtál? – hűltem el szavaitól 
-          Jaj, nem úgy értettem. – ölelt át szégyenkezve
-          Sokat eszem? – néztem rá őzike szemekkel
-          Mint egy víziló. –bólintott mosolyogva
-          Szeretsz? – kérdeztem pityeregve
-          Imádlak. – simította meg arcom mosolyogva
-          Akkor szeretkezel végre velem? – húztam apró mosolyra szám
-          Igen. – bólintott, mire egyből felderültem. – Miután az orvossal beszéltünk. – folytatta
-          De, az még két nap. – biggyesztettem újra sírásra szám
-          Kibírtál egy hónapot, ezt a két napot, már röhögve vészeled át. – mosolygott rám
-          Abba nem vagyok olyan biztos. – motyogtam
-          Idd meg a búzacsíra italod. – bökött a pohár felé
-          Nem szeretném. – ráztam meg fejem
-          Én igen. Kérlek, ez a baba érdeke. – simította meg arcom
-          De, annyira rossz az íze. – rázkódtam meg, az íze emlékre is.
-          A baba-mama fórumon, azt írták, hogy hatással van, a…
-          Ne, az Istenért, fel ne sorold! – vágtam szavába unottan. – Inkább megiszom. – borzongtam meg
-          Ügyes kislány. – vigyorgott rám elégedetten

Undorral vettem kezembe a poharat, hogy megigyam a zöld löttyöt. Magam bíztattam, hogy könnyebb legyen lenyelnem azt a mérget, amit a férjem belém pumpál. Mély levegőt vettem, és inni kezdtem. A harmadik kortynál éreztem, hogy ezt még a baba sem kívánja. Megmordult a gyomrom, amit az öklendezés váltott fel. Eldobtam a poharat a kezemből, és a mosdó felé futottam.

-          Semmi baj, csinálok másikat! – kiáltott utánam lelkesen Tay

Sikerült kitartanom a wc-ig. Kiadtam magamból mindent, nem cécóztam. Tay a szokásos pozícióját vette fel. Mögöttem állt, a hajam fogta, és a hátam masszírozta. Szerettem, amiért ennyire gondoskodó, de utáltam, amiért azt a löttyöt leerőltette.

-          Jobban vagy? – simította meg vállam
-          Igen, csak kimerültem. – bólintottam a wc ülőkén támaszkodva, majd lehúztam, hogy végre ne a hányásom szagolgassam.
-          A baba-mama fórumon, azt írták ez természetes,és a doki is megmondta ,hogy fáradékonyabb lehetsz a szokásosnál.

Segített felállnom. Megmostam a fogam, eközben ő megcsinálta az ágyat. Mindenre odafigyelt. A Nap állására, a párnák magasságára. Minden nyavalyámra, ami már egy hete kezdődött. Elviselhetetlen vagyok, már egy hete. Tombolnak a hormonjaim, és bárhogy is próbálok ellene tenni, sehogy nem bírom kibírhatóbbá tenni magam.  

-          Gyere, pihenj egy kicsit. – mosolygott rám megértően
-          És te? – vontam fel szemöldököm
-          Feltakarítom a poharat, és dolgozok kicsit, amíg alszol. El kellene olvasnom egy forgatókönyvet.– ölelte át derekam
-          Ne! Maradj velem egy kicsit! – kezdtem bele a kislányos dünnyögésbe
-          Le vagyok maradva, már a végénél kellene járnom,és még nem tartok sehol. - nevette el magát
-          Ó, Mr. Lautner, nem jellemző magára ez a pontatlanság. – ráncoltam homlokom
-          A terhesség velejárója, hogy elvesztem az időérzékem. Az orvos is megmondja. - vágta ki magát

Taylor megfogta a kezem, és az ágy felé húzott. Normál esetben beindultam volna, de, tudtam, hogy az alváson kívül nem számíthatok másra.  Megpaskolta a mellette lévő helyet. Levettem a nadrágom,és bemásztam a kis fészekbe, mire ő automatikusan simogatni kezdte a hasam.

-          Szeretlek titeket, ugye tudod? – nézett rám komolyan.
-          Igen. – bólintottam
-          Tudom, hogy most nehéz, de itt vagyok. Rám támaszkodhatsz. Akármiben. 

Gyengéden csókoltam meg, mert tudtam, szavak nem lennének arra, amit éreztem. Azt a kimondhatatlan szerelmet, amit iránta éreztem, és érzek, mióta ismerem.