Bár még csak 2 nap telt el , hoztam egy újabb részt. Szerintem nagyon jól sikerült, és nem bírtam tovább várni. A fejezet nem lett hosszú, de a tartalma talán kárpótol titeket. :) Remélem tetszeni fog !
Jó olvasgatást !
-
Lindzi, ha elkészültél, tudnál jönni kicsit?
Beszélni szeretnék veled. - kiáltott be a fürdőbe Eszter.
-
Persze, már ott is vagyok. - siettem ki a
fürdőből. Tudtam, hogy mit akar mondani, és már fel voltam készülve rá.
Leültem a kanapéra Taylor mellé.
Hátradőltem és a combjára tettem a kezem.
-
Tudom, hogy nem jókor mondom ezt el, de
valamikor meg kell tudnod.- fúlt el Eszter hangja - Lindzi, hívott a nénikéd.
Anyád rákos, haldoklik. És szeretne látni. - láttam az együtt érzést mindenki
szemében.
-
Hmmm- köszörültem meg a torkom. - Értem, ennyi
lenne vagy van még valami?- rá néztem az órára. Még volt fél órám, de
szabadulni akartam ebből a helyzetből. – Mert mennem kellene melózni.
Taylor és Eszter zavartan néztek
egymásra, majd rám.
-
Nem… nem, ezt szerettem volna elmondani neked. –
nyökögte Eszter
-
Rendben. – felálltam a kanapéról. – Taylor, van
kedved lekísérni, vagy inkább még pihennél?
-
Nem, megyek. – mondta zavartan
-
Oké, akkor szedd össze magad, kint várlak az
ajtó előtt.
Nem akartam evvel foglalkozni. El
akartam felejteni mindent, ami Magyarországon történt. Azért jöttem ide, hogy
új életet kezdjek. De a múltam folyton kísért, hol az álmaimban, hol a valóságban.
Taylor lépett mellém és elindultunk a
pub felé.
-
Mi van az anyáddal? Miért viselkedsz így? Olyan
kemény vagy, nem láttalak ilyennek soha. - nézett rám értetlenkedve Taylor.
-
Az vagyok, mert annak kell lennem!- keménység
volt a hangomban, és a járásommal is a határozottságot próbáltam sugározni.
-
De Lindzi, evvel nem kell egyedül szembe nézned.
Melletted vagyok!
Meg álltam és rá néztem.
-
Mellettem? Meddig is?- rá pillantottam az
órámra. – Úgy 12 óráig?- kérdeztem feldúlva.
-
Ne csináld ezt Kicsim, ne lökj el magadtól!
Kérlek! – fogta meg a kezem
-
Taylor, te is el fogsz hagyni, tudom jól! Én túl
sok vagyok neked!- a szemeim megteltek könnyekkel, de nem akartam sírni.
Egy sikátorba húzott be, és
határozottan a falnak döntött.
-
Hogy
bizonyítsam be, hogy nem foglak elhagyni??? Mit akarsz?- kiabálva, mégis
már-már szomorúan mondta a szavakat, majd egy nagyot vert a falba erős öklével.
– Nem mondasz el semmit nekem! Az éjszakáid vergődve, és sikoltozva alszod
végig! MI TÖRTÉNT? VÁLASZOLJ!!-
ordította az arcomban.
-
Taylor kérlek, ne!- zokogtam.
-
VÁLASZOLJ!!!
-
Nem tehetem! Megöl, ha elmondom! Nem tehetem!!!
Értsd meg!
-
RENDBEN, HA ENNYIRE NEM BÍZOL BENNEM, AKKOR
LEGYEN! EL AKARSZ LÖKNI MAGADTÓL? SIKERÜLT! ELMEGYEK!- ordította
Hezitált, ide-oda lépkedett. Láttam szemében a fájdalmat. Odalépett hozzám és hevesen meg
csókolt. Éreztem, hogy ez az utolsó csókunk.Vissza csókoltam, nem akartam elengedni. De Taylor el tolt magától. Rám nézett , aztán könnyes szemekkel elrohant.
-
Ne! Taylor! Ne! – kiáltottam utána.
Zokogva csúsztam le a falmentén a
földre. Térdeimet átkarolva sírtam. Az eső eleredt, és egyre sötétebb lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése