24. fejezet

És, akkor itt a következő fejezet ,ami forduló pont lesz Lindzi életében !  Csak győzzétek kivárni XD !
Remélem tetszeni fog !
Pussz

Fekete inget, egy sötétlila hímzett szoknyát, és egy fekete kis szövet kabátot vettem fel.  Hosszú hajam kontyba tűztem, és egy szolid sminket tettem fel. Kezembe vettem a dohányzó asztalon heverő fehér rózsát, és elindultam a temetésre. Bár nem Pécset nőttem fel, mégis ismerem, ha nem is minden zugát, elég nagy részét. Szerettem a várost, aminek igazi lelke volt.  Gyalog indultam el a temető felé, hogy össze tudjam szedni gondolataimat. Az idő szép, napos volt, még melegem is volt a kabátba.  Előkotortam a napszemüvegem a táskámból, feltettem orrnyergemre, és levettem a kabátot.  A fehér rózsára néztem, ami kezemben pompázott. Nem akartam koszorút csinálni, vagy csokrot. Még azt sem akartam, hogy bárki tudomást szerezzen arról, hogy ott vagyok a temetésen. Ancsa sem tudja, hogy tegnapelőtt éjjel bent jártam anyánál, és békével engedtem el.  Féltem elmenni a temetésre. Féltem, hogy újra látnom kell ŐT. De, muszáj elbúcsúznom anyától. És, ha úgy adódik, muszáj lesz szembe néznem avval, aki az életemet tette tönkre. A város zajából semmit sem érzékeltem, csak a talpam alatt ropogó falevelek hangját hallottam.   A temető elé érve , megtorpantam , ahogy megláttam ŐT , aztán végül sikerült össze szednem magam , és bemennem  a vaskapun . A temetés már zajlott egy ideje. Így is akartam jönni, nehogy valaki is észrevegyen . A nagy kereszthez sétáltam, letettem elé a fehér rózsát, és egy mécsest gyújtottam meg. Anyára gondoltam, és az utolsó szavaira.

-          „Mindig is szerettelek!”

Szemeimből szúrós könnycseppek törtek maguknak utat, de nem engedtem, hogy leessenek. Letöröltem arcom, és mélyet sóhajtottam.   A temetésen nem voltak sokan, csupán a szűk család.  16 éves koromig nagymamám nevelt. Az én drága nagyikám… aki mindentől óvott. Egymást óvtuk, egymásra vigyáztunk. De, hamar elragadta tőlem a túlvilág. Akkor vett magához a két nénikém, Angéla és Linda. 2 évet töltöttem velük, felváltva költözködtem közöttük.  Anyám testvérei voltak, Ancsa, Linda és Angéla. Nem tudom miért, de Ancsa nem vállalta el a felügyeletet felettem, így vele nem is sikerült szorosabbra fűznöm a kapcsolatot.

-          Lindzi. – szólt a hátam mögül egy férfihang

Nem kellett hátra fordulnom ahhoz, hogy tudjam kié. 1000 férfi hangja közül is felismerném.

-          Te meg mit keresel itt? – rebegtem sírva

-          Eljöttem, hogy melletted lehessek. Meg beszéltük, emlékszel? Hogy nem kell egyedül végig csinálnod! – szólt lágyan

-          Azt gondoltam, hogy a dallal egyértelmű voltam. – szóltam hűvösen

-          Kérlek hallgass meg! – remegett meg Taylor hangja

A pap elhallgatott, a temetésnek vége lett. Mennem kell, mielőtt még észrevennék, hogy itt vagyok.  Elindultam, de Taylor meg ragadta a kezem.

-          Kérlek Lindzi ! – rebegte

-          Ne, itt beszéljük meg! – remegett meg hangom. -  Menjünk innen! – kérleltem  kétségbe esetten

Sajnos már késő volt a meneküléshez.

-          Lindzi ! Nem is tudtam, hogy itt vagy Magyarországon! – lépett mellém másik nénikém  

-          Nem rég érkeztem. – szóltam remegő hangon

Szemeimmel Bálint arcát kémleltem. Testem minden porcikája remegett. De, az, hogy Taylor mellettem volt, bár nem is szerelmemként, most erőt adott.

-          Miért nem jöttél oda hozzánk? – kérdezte furcsállóan Angéla 

-          Nem akartam meg zavarni a temetést. – mondtam zavartan

-          Meddig maradsz? Előkészítjük a szobád, aludj nálunk ma. – kérlelt mosolyogva Angéla

-          Nem, köszönöm! – vágtam rá rémülten

-          Igazán mesélhetnél, milyen a nagyvilág! Lesz egy kis megemlékezés nálunk, gyere fel.

-          Majd máskor. – húztam el szám

Bálint közelebb lépett hozzám, mire automatikusan hátrálni kezdtem. Szemeivel végig mért. Melleimen hosszas másodperceket legeltette pillantását. Összehúztam a fekete anyagot kezeimmel, hogy még csak a nyakam se látszódjon ki alóla, de mivel nem garbóról volt szó, így sikertelen volt a kísérlet. Taylor mellém lépett, és derekamra tette kezét.

-          És, ő ki?  A barátod? –kérdezte mosolyogva nénikém

-          Igen, ő, egy közeli barátom. – rebegtem zavartan.

-          Be sem mutatod nekünk? – érdeklődött nénikém

-          Oh, bocsássatok meg! – szóltam zavartan.

Taylor felé fordultam, és kétségbe esve néztem rá. 

-          Taylor, ők itt a nagynéném Angéla, és a… - sóhajtottam mélyet. – a nagybácsim Bálint. – szóltam hozzá angolul

-          Angéla, Bálint, ő itt Taylor . – szóltam ismét magyarul.

Taylor udvariasan kezet rázott nénikémmel, de Bálint kezét, már szinte szorongatta.  Taylor és Bálint egymás szemébe néztek. Tay szemeivel szikrákat szórt, Bálint válaszul dühös pillantást vetett felém. Taylort oldalba böktem, mire elengedte Bálint kezét. Nénikém ebből az egészből semmit sem érzékelt. Valahogy, ő mindig olyan” homokba dugom a fejem „típusú volt. Soha nem vette, vagy éppen nem akarta észrevenni a körülötte lévő problémákat.

-          Így, még inkább szeretnénk, ha feljönnétek. – mosolygott rám Angéla

-          Én nem…

Bálint kezét a vállamra tette, és közel hajolt hozzám. Testem remegett a félelemtől. Szívem a torkomban dobogott.

-           Nagy örömet okoznál nekünk! – szólt mézes mázosan

Taylorra néztem, láttam, ahogy minden izma megfeszül. Bár nem értette meg, mit mondunk egymásnak, a reakciómból kitalálta, milyen érzelmeim vannak Bálint irányába. Kezemmel kétségbe esve kerestem Taylor kezét. Szorosan összefontuk ujjainkat, ami erőt adott, hogy szembe nézzek vele.

-          Rendben. De, nem maradunk sokáig. – ráztam meg fejem kétségbe esve

-          Szuper! Gyertek utánunk! – húzta mosolyra száját Angéla

Kisétáltunk a temetőből, és Taylor bérelt autója felé vettük az irányt. Tay minden mozdulata védelmező volt. Beszálltunk az autóba.

-          Mi volt ez az egész? - fordult felém idegesen

-          Kérlek, ne, most. – ráztam meg fejem. – Kövesd őket! – böktem az előttük elinduló autóra.

Remegtem a tudattól, hogy újra találkoznom kell vele. De, szembe akartam vele szállni. Le akartam győzni végre, amit már oly rég engedek elhatalmasodni.

-          Az a férfi… majd felfalt a szemeivel! – sziszegte

-          Mindent elmondok, ha vége lesz ennek a rémálomnak!  - rebegtem sírva

Taylor felém kapta kétségbe esett tekintetét.

-          Ugye nem… - fúlt el hangja. -  Lindzi, ugye nem… Mondd, hogy nem! – kérlelt kétségbe esve

-          Ne… - ráztam meg suttogva fejem.

Taylor újra az utat figyelte, de tudtam, hogy gondolatban, most máshol jár. Kezei szorították a kormányt, minden izma meg feszült a dühtől.  Bekanyarodtunk az ismerős utcába, és leparkoltunk.

-          Kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget !  - kérleltem vékony hangon.

Taylor nem válaszolt, csak bólintott.  Remegő lábakkal szálltam ki az autóból. Minden itt kezdődött el. Minden, ami évek óta kísért engem. Letöröltem a könnyeket az arcomról, és igyekeztem magam egy mély sóhajjal összekaparni.  Besétáltunk a kapun, ami ugyanúgy nyikorgott, mint, akkor…

A házba érve el kaptak az emlékek. Minden ugyanolyan volt, mint régen. Semmi sem változott. Szerettem itt lakni.  Szerettem mindent ebben a házban, a zajokat, a szagokat, és azokat is, akik otthonná varázsolták ezt a házat.

-          Gyertek, üljetek le! – kérlelt Angéla

Besétáltunk a nappaliba és letelepedtünk a kanapéra. Bálint itallal kínált minket, amit egyikünk sem fogadott el.

-          Meséljetek, honnan ismeritek egymást?  - kíváncsiskodott nénikém

Épp bele kezdtem volna, a rövid, tömör mesébe, mikor meg érkezett a többi rokon is. Páran voltunk csak, mégis betöltöttük a nappalit.  Unokatestvéreim, Márti, és Petra azonnal sikoltozásba kezdtek, ahogy meg látták Taylort.  A nyakába vetették magukat és nem eresztették. Még, jó, hogy mindenki, olyan jól tud angolul…

-          Lindzi, segítenél kihozni nekem a salátát? – lépett mellém Angéla

-          Persze. – bólintottam

Taylor jól kezelte a lányokat, ami kicsit jobb kedvre derített. Kimentem a konyhába, és a hűtőbe nyúltam a salátáért.  Leszedtem a fóliát a tál tetejéről, és a kukába dobtam. Fenekemen szorítást éreztem, mire automatikusan megfordultam. Bálint vigyorgott a képembe.

-          Te egyre szexibb vagy. – suttogta fülembe kéjesen. – Jót tett neked London. – húzta vigyorra száját

Hátrálni kezdtem ,  de egy lépésnél  távolabb nem jutottam . A hűtő ajtajába megütközve torpantam meg. Éreztem, ahogy lassacskán hatalmába kerít a félelem, és a pánik.  Szívem dübörgött mellkasomba, a bennem rejlő félelemtől pedig csak zihálva tudtam venni a levegőt.  Bálint szemeibe néztem kétségbe esve, ami lassacskán kezdett lefelé kandikálni. Végig mért szemeivel, és ajkait nyaldosta. 

-          Hagyjál! - kérleltem suttogva

-          Tudom, hogy te is akarod! – búgta kéjesen

-          Hagyjál, hallod? - rebegtem

Kezeivel az ingem alá nyúlt.  Idegesen kutatta ujjaival a mellem.

 

-          NE ENGEDD! NE ENGEDD, HOGY HOZZÁD ÉRJEN!  - bíztattam magam

Félelmem hírtelen haraggá, és gyűlöletté csapott át. Ellöktem magamtól.

-          Elég! – ordítottam el magam, és képen vágtam

Bálint szemeiben dühöt véltem felfedezni. Ajkába harapott, és kezével meg ragadott.

-          Majd akkor lesz elég, ha én azt mondom! - mormolta dühösen

-          Mindent elmondok a feleségednek!  - rebegtem

Bálint kezébe kés került. Nem emlékszem mikor és hol vette magához, de az eddigi bátorságom, most újra tovaillant. Nyakamhoz szegezte a kést, közben karom szorongatta. Éreztem a hűvös pengét a bőrömön , és tudtam , nem kellene sok , hogy vajként szelje át torkom.

-          Meg mondtam mi lesz, ha elmondod valakinek is! – sziszegte fogai között. – Addig kutatlak, míg meg nem talállak, és akkor megöllek! - suttogta már- már mániákusan.

-           Már megöltél… azon az éjszakán, végleg elvetted az életem. – keményedett meg hangom 

Bálint leengedte a kést, és hátrálni kezdett tőlem. Nem tudtam mire vélni a hirtelen reakcióját, de mikor meg láttam Taylort az ajtóban minden világossá vált. Dühödve igyekezett Bálint felé, aki zavartan hátrált tovább. Meg ragadta Bálint ingét, és öklével orrba vágta. Bálint orrából dőlni kezdett a vér. Nénikém sikoltozva lépett be az ajtón.

-          Mi folyik itt? – sikoltozta Angéla

-          Nem tudom Szívem.  Ez a fazon teljesen be van gőzölve! Betörte az orrom! Hívd a rendőrséget! – kiáltott kétségbe esve

-          Ha, még egy ujjal hozzá mersz érni, megöllek! – sziszegte Taylor

Bár sem Angéla, sem Bálint nem tudott angolul, azt a szót, hogy „ kill you „, azért meg értették.

-          Azonnal hívom a rendőrséget! -   sivitozott bőgve Angéla

-          Aki innen börtönbe megy, az nem Taylor lesz! – szakítottam félbe Angéla sikoltozását

-          Mi történik itt? – lépett be Linda, a harmadik nénikém

Ahogy észrevette Bálint betört képét, Linda arcához kapta a kezét, és Taylort kezdte el faggatni angolul.

-          Mi ez az egész? –kérdezte idegesen

-          Kérdezze meg őt! – mormolta Taylor idegesen, és Bálint grabancát kezdte el rángatni

-          Mi folyik itt? - nézett Bálintra Linda kérdőn

-          Nem tudom! – rázta meg fejét

-          Ne, hazudj te féreg! - morogta idegesen Taylor. – Legalább, most mondj igazat, te rohadék! – ordította el magát Taylor

Angéla felsikkantott, és folytatta a bőgést.

-          Lindzit meg erőszakolta ez a rohadék! – sziszegte fogai között Taylor 

Fátyolos tekintettel néztem rá. Honnan tudja? És mióta tudja?

-          Ez nem igaz! – rázta meg fejét Linda 

Egymás szemébe néztünk nénikémmel, de én csak bólintani tudtam.

-          Mit mondott? Linda, mit mondott? – sürgette kétségbe esve testvérét Angéla

-          Csupa hazugságot! – sziszegte fogai között Linda

Taylorhoz léptem.

-          Menjünk. – suttogtam

Taylor kérdőn nézett rám, végül elengedte Bálint ingét, és kézen ragadott.

   

-          Lindzi ! Kérlek, mondd el! Mondd el nekem! Mi történt? – kérlelt kétségbe esve Angéla

-          Kérdezd a testvéred! Vagy jobbat mondok, kérdezd a férjed! – sziszegtem a dühtől.

Az utóba szálltunk. Taylor minden mozdulatát a düh irányította. Tekintete kemény volt, ahogy arca is. Kezeivel úgy szorongatta a kormányt, mintha az Bálint nyaka lett volna. Tudom, mit érez. Tudom, hogy legszívesebben halálra verte volna Bálintot. Addig ütötte volna, míg ki nem lehelte volna mocskos lelkét.  Rossz érzés volt, hogy nem hittek nekem, de nem csodálkoztam rajta. Nem ért meglepetésként Linda reakciója.

-          Mióta tudod? – kérdeztem rebegve

-          Nem volt nehéz összerakni. Ahogy viselkedtetek egymással a temetőben, és az álmaid… minden egybevág! – szólt kemény hangon. – Csak azt nem értem, miért kellett felmennünk oda? - ordította dühösen

-          Mert szembe akartam nézni vele! – ordítottam én is el magam bőgve

-          A francba !  - ütötte öklével a kormányt dühösen

Nem szóltam hozzá, és ő sem szólt hozzám többet. Leparkolt a panzió előtt. Annyira akartam, hogy mondjon valamit, hogy szóljon hozzám. Talán fél percig is ültünk az autóban, csendben. Kiszálltam a kocsiból, és becsaptam az ajtót magam mögött. Visszanéztem még, hátha szemébe nézhetek, de még csak felém sem fordította fejét.   Ujjait a kulcsra tette, és beindította az autót.  A panzió ajtaja felé sétáltam. Annyira vágytam arra, hogy megérintsen. Vártam, hogy utánam jöjjön, és meg csókoljon. Hogy vadul csókoljon, minden érzelmét bele adva! Hogy szeressen egész éjszaka… hogy a magáévá tegyen!  Vágytam arra, hogy én is szerethessem őt. Hogy testét csókokkal boríthassam be, és ujjaimmal simogathassam.  De, hiába vártam.  Az ajtóhoz érve, még visszafordultam. Taylor kemény tekintete rám szegeződött, de, ahogy észrevette kutató tekintetem el fordította fejét, és elsuhant az autóval.